Gombás lecsó

Rita receptje

Hozzávalók: 3-4 fej vörös és lilahagyma, vegyesen, 3-4 db. piros paprika, ugyanennyi zöld paprika, fél kg. paradicsom, fél kg. csiperke gomba, de legjobb az erdei vargánya, vagy rókagomba, ízlés szerint tehetünk cele 1-2 db. kisebb csemege cukkinit is, ez puhítja az ízeket.  Ízlés szerint só, bors, kevés olaj, meg mehet 2-3 evőkanálnyi paradicsomszósz is.

Elkészítés: A hagymát dinsztelem kockára vágva, majd jönnek a paprikák (ha valaki olyan ügyes, megsüthet belőlük  néhányat sütőben, majd a lehúzott héjával aprózza a többihez), fedő alatt puhára pároljuk, ekkor adjuk hozzá a karikázott gombákat, kis puhulás után meg jöhet a lehéjazott paradicsom kockázva.
Fűszerezzük, -  kis fehérborral is lehet bolondítani, de anélkül is isteni - aztán fedő alatt, készre pároljuk. Megesik, hogy mégis szárazabb lesz, elpárolog a nedvesség, ilyenkor teszem hozzá a paradicsomszószt, amit épp csak összeforralok vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése